EMLÉKTÁR

Családkutatás, históriák, vitézek emlékezete ...

 

CSÁCSBOZSOK
 
ELSŐ VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ
 
Zalaegerszeg külterülete és része a mai Csácsbozsok, ahol az enyhén felfelé vezető dombra felkapaszkodva jutunk el a csácsi templomhoz, hivatalos nevén Szent Sebestyén-templom avagy Csácsbozsoki templom.

A 14.századi római katolikus egyhajós román stílusú építmény mögött terül el a szépen gondozott temető, csodálatos kilátással a szemben elterülő Csácsi hegyre és a Kisfaludy-hegyre (amelyek természetesen szintén dombok, de errefelé persze csakis büszke hegyek emelkednek).

A külső temetőbejáraton bejutva balra egy tájékoztató tábla mellett haladunk el, jobbra azonnal a templomkapu mellett vezet az út a temetőhöz s még attól is jobbra, a főhajó végénél egy keresztet vehetünk észre a fák között, a belső temetőbejárat előtt.

A kőkereszt talapzata felett fekete márványtáblán olvasható a II.világháborúban elesettek névsora.

Cím: Zalaegerszeg 8900, Csácsi u.101.

Pakolási lehetőség: egyszerre 5-6 autó számára a temetőkapu előtti kis parkolóban, nem fizetőparkoló!
 
p1010013_masolata.jpg
 
 
Nyugodjanak békében!
 
 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 12
Heti: 70
Havi: 157
Össz.: 4 312

Látogatottság növelés
Oldal: Csács - II.vh. emlékmű
EMLÉKTÁR - © 2008 - 2025 - szarvastanya.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »