EMLÉKTÁR

Családkutatás, históriák, vitézek emlékezete ...

BUDA FELSZABADÍTÁSA - visszafoglalása a töröktől (1686)
 
 
A vármegye érdekes dokumentumai közt nézelődve olyan emberek élettörténetei is kibontakoznak, akik akkor éltek-haltak, amikor Buda ostroma zajlott.
 
ZALA VÁRMEGYE HŐSEI
 
Eddig több olyan vitéz került elő név szerint Zala vármegye területéről, akikről igazolták, hogy ott voltak Buda felszabadításakor, ám nem mint híres kapitányok vagy magas rangú tisztek írták be nevüket a történelem lapjaira. Íme egy kis gyűjtemény, hogy nevük ne merüljön örök feledésbe, s hogy rokonaik megtalálják őket:
 
KISS ANDRÁS, nemes - Noszlop/Akali
 
Tragikus sorsa volt K. András ifjú legénynek, ki részt is vett az ostromban, aztán hazaérkezett egy súlyos sebesüléssel Noszlop településre, azonban már nem tudták megmenteni, és Borbély István "keze alatt holt meg". Ő még nőtlen fiatalként távozott ezen "árnyék világbul". Egyik fivére, István ugyancsak a török háborúban vitézkedve vesztette életét szintén utód nélkül. 
 
> Ferenc nevű testvérének maradtak leszármazói Balatonakaliban. 
 
BAKY GÁSPÁR, nemes - Kővágóőrs
 
A kővágóőrsi B. Gáspár zászlótartóként harcolt Buda ostrománál, ám hazatérvén onnan, sebesülésébe azonnal "belé holt".
 
> Egy fia lakott ugyanezen helységben.
 
DANCS FERENC, nemes - Óhíd
 
Az óhidi D.Ferenc részt vett Buda megvételében, de szerencsével épségben hazatért, s fia elköltözvén Óhídról Mihályfán lakozott.
 
> Az 1700-as években több leszármazottja ismert a településen. 
 
Becsvölgyei TAKÓ MIKLÓS, nemes - Tüskevár
 
A becsvölgyei ugyanilyen nevű T. Miklós sarja, ki haláláig győri katona lévén fiát is Győrött nevelte. A fiatalember Esterházy seregében katonáskodott, táborba szállott Budavárnál majd pedig Dombóvárnál is. Ez utóbbi helyen paripája elesett a harcban, így neki gyalogosan kellett hazatérnie a csatából.
 
> Fia Péter Mihályfán élt, majd Gyömörőbe házasodott. Itt született és lakott unokája, István.
 
KISS PÁL, nemes - Nemesbük
 
A büki Kiss család tagja, aki harcolt Buda visszavívásánál és fejegyezték, hogy "a török háborúban veszett el a Duna mellett".
 
> Imre fia Nemesbükön élt, akinek két felnőtt fia, és ezáltal még két fiúunokája is volt Bükön az 1740-es években. 
 
KISS GERGELY, nemes - Nemesbük
 
Kiss Pál fia, Buda alá indulván Csíkvárnál meglőtték, - Szentgrótra vitték, ahol megpróbálták kivenni belőle a golyóbist. De a sebébe belehalt. 
 
> Fia István, s annak fia Óhídon lakozó Pál az utódai.   
 
PAPP ISTVÁN, libertinus - Alsópáhok 
 
Róla annyit tudhatunk, hogy jelen volt Buda ostrománál és hazatért. 
 
> Fia Márton hosszú életkort, több mint 80 esztendőt élt meg Alsópáhokon.  
 
VAS VÁRMEGYE HŐSEI
 
Ugyanezen irathalmazban találkozhatunk Vas vármegyei származású hajdanvolt vitézek neveivel is, akik közül kapcsolat mutaható ki Zalával. 
 
NAGY ISTVÁN, nemes - Vönöck, Kemenesalja districtus
 
Atyja Nagy Ádám vönöczki lakos. "Néhai bodogemlékű Gróf Batthyány Ádám úrnak seregében" táborozott Buda alatt és részt vett Érsekújvár felszabadításában is. Élve tért haza. Armálist szerzett.
 
> Fia György Sopron vármegyébe költözvén Csornán, a Rábaközben telepedett le. 
 
NAGY ÁDÁM, nemes - Vönöck, Kemenesalja districtus
 
Atyja Nagy Ádám vönöczki lakos, előbbi Istvánnak bátyja. "Néhai bodogemlékű Gróf Batthyány Ádám úrnak ugyanezen seregében" táborozott Buda alatt és hasonlóképpen részt vett Érsekújvár felszabadításában is. Szerencsésen túlélte a csatákat. Armálist szerzett.
 
> Három fiáról tudhatunk. Gáspár nevű legkisebb gyermeke Vönöczkön folytatta, 1745-ben még élt. Másik két fia Péter és István, ők kerültek valószínűleg Zalába. 
 
Továbbá: 
 
EGERALLYI FERENC (Kemenesalja districtus, Vas vármegye), - Péter fia, 1747-ben kb. 80 éves, született 1667 körül - a következő személyeket sorolja fel még Gróf Batthyány Ádám hadából, kik mindkét kivették részüket a harcokból: 
 
- EGERALLYI PÉTER, nemes, Boba, Kemenesalja, feljebb említett Ferenc atyja
- PÉTERFFY JÁNOS, nemes, Boba, Kemenesalja, 
- PETŐ IMRE, nemes, Boba, Kemenesalja, 
- HORVÁTH ANDRÁS, nemes, Boba, Kemenesalja, 
- ...és több bobai nemesek. 
 
 
Reméljük, rálelhetünk még néhány zalai vitézre. Más vidékekre is betekintünk hamarosan e vármegyében.  
 
Tisztelet a Hősöknek! Őseidre büszkén tekints!
 
 
Források: 
 
ZVM Acta nobilium comitatuum S.XVI-XIX.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 12
Heti: 94
Havi: 181
Össz.: 4 336

Látogatottság növelés
Oldal: Buda felszabadítói 1686
EMLÉKTÁR - © 2008 - 2025 - szarvastanya.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »